Mit kell tudni a szakképző iskoláról?

A szakképző iskolában három év a képzési idő. Az első évben a közismereti tárgyak mellett ágazati alapoktatás folyik. Az első év végén történik az ágazati alapvizsga letétele, valamint a konkrét szakma kiválasztása. A szakképző iskolákban és a technikumokban is ágazati alapoktatás folyik a képzés első szakaszában, ezért a 9. évfolyam végén, különbözeti vizsga nélkül, átjárhatóság van a két iskolatípus között.
Ezt követően két év szakirányú oktatás következik duális képzésben. A harmadik év végén a sikeres szakmai vizsga letétele után államilag elismert bizonyítványt szerezhetsz. A végzést követően lehetőséged van – két év alatt – az érettségi bizonyítvány megszerzésére is.
Minden szakképzésben részt vevő tanulónak – tanulmányi eredménytől függően –ösztöndíj jár, amelyet a továbbiakban – a duális képzésben – munkabér vált fel. Az ösztöndíj mértéke a mindenkori minimálbér meghatározott százaléka.